FN Blog / Nyomor széle
válassz: -
Cukros dió 2010-09-29 21:38:15
Ezt a családot nagyon szeretem. A pici termetű asszony négy gyereket szült. Korábban Pesten éltek, onnan jöttek vissza, a faluba. Amikor az okot firtattam, a férfi ezt mondta: „Tudja, a lakótelepen, ha nincs, akkor nagyon nincs. Itt, falun, azért valami mindig akad.”
Cimkék: szeretet, gondoskodás, szegénység
6094 szavazat alapján

Túljátszott szerepek 2010-09-26 13:40:55
Az odafordulást is különféleképpen élik meg. Van, aki megköszöni, sosem kér, csak vár. Más rögtön megérzi az odaforduló érzelmeit, és igyekszik minél többet kihozni a helyzetből. Még csúsztatások árán is.
Cimkék: odafordulás, csúsztatás, segítségkérés
5731 szavazat alapján

Előírni, vagy tiszteletben tartani 2010-09-22 21:40:07
Gyakran vitatkozom kétféle nézettel: az egyik szerint hagyni kell őket, hogy úgy éljenek, ahogy akarnak, elvégre demokrácia van, a másik szerint addig alakítani a feltételeket, amíg muszáj lesz nekik úgy élni, mint ahogy azt a többség elvárja.
Cimkék: beszabályozás, törvények, gyerekvállalás
5700 szavazat alapján

Egy családapa 2010-09-19 15:14:31
Általában rohanok. Pontos terv szerint haladok, és igyekszem egy úttal minden házhoz eljutni a faluban. Ha nem így teszek, jönnek a visszahívós sms-ek, hogy hozzájuk miért nem mentem. Úgyhogy mindig sietek. De azért szakítok időt egy kis beszélgetésre. Felváltva, hogy mindenkit meghallgathassak.
Cimkék: akarat, jövőkép, gyerekkor
5311 szavazat alapján

Te nem. Mit képzelsz? 2010-09-15 21:32:00
Azt mondják, a pedagógusok gyakran teszik a gyerekeket skatulyákba. És onnan nagyon nehéz kitörni. Mindenkinek. Ha elégszer mondják neki, hogy hol a helye, előbb utóbb megszokja. És már nem is akar.
Cimkék: skatulya, kudarc, bíztatás
7261 szavazat alapján

A szabály, az szabály 2010-09-13 11:24:16
Vannak előírások. Amihez ragaszkodni kell. Tudom. De talán nem mindenáron. Talán lehetnénk néha kicsit engedékenyebbek. A gyerekek miatt.
Cimkék: gyereksorsok, akták, előírások
5352 szavazat alapján

Keresztnevek, becenevek 2010-09-08 21:20:27
Vannak keresztnevek, amelyek eltűnnek hosszabb-rövidebb időre, sok esetben pedig valamiféle ciklikusság is megfigyelhető a felbukkanásukban. És azt hiszem, bizonyos társadalmi csoportokhoz, ha tetszik kultúrkörökhöz is köthetőek ezek. Érdekes dolog figyelni ezt is.
Cimkék: fura nevek, becenevek
4841 szavazat alapján

A lányka 2010-09-04 22:57:50
Az ember próbál egyformán viszonyulni mindegyikükhöz. Persze nem megy. Vannak kedvencek. Nem tudom megmondani, mi alapján választódott ki nekem a kislány. De valahogy az első pillanattól többet jelentett, mint a többiek.
Cimkék: kedvencek, szeretet, élmények
5450 szavazat alapján

Ötcsillagosak, vagy egycsillagosak 2010-09-01 20:04:05
Sokan kérdezik tőlem a blog levelezésében, hogy szerintem ennyire rossz az emberek véleménye erről a témáról? A legnézettebb blog ez, és mégis ennyire gyengének találják? Nincs itt valami ellentmondás?
Cimkék: elutasítás, szimpátia, véleméynek
6515 szavazat alapján

Blogleírás

A blog gazdája, az fn.hu átmenetileg nem engedélyezi kommentek írását ehhez a bloghoz. Az utóbbi időben sok névtelen, gyűlölködő, érvek és gondolatok nélküli hozzászólás érkezett. Megértésüket köszönjük! Ha meg akarja osztani gondolatait a témával kapcsolatban velünk, az alábbi e-mail-címre írhatnak: nyomorszele@sanomabp.hu

Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Nyomor széle

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés