FN Blog / Nyomor széle / Csak egy kis lé……
Nyomtatás Betűméret
Csak egy kis lé…… 2010-08-15 14:00:54
Nyáron kicsit ritkábban megyek a családokhoz. Ilyenkor talán könnyebb megélni a szegénységet. Persze ez így nem igaz, ez sem általánosítható.

 

Ebben a faluban már hetek óta nem voltam. Másutt több probléma volt, több gyerek, oda összpontosítottam inkább. Persze sokszor eszembe jutottak ők is, biztos voltam benne, hogy a helyzet náluk nem sokat változott. Legfeljebb annyiban, hogy most nem fáznak. Ők azok, akik a szünetben mindig várják, kérdezik, mikor kezdődik már az iskola, óvoda. No, nem azért, mert annyira szeretnek tanulni.

 

Mobilon sem tudom őket elérni, hogy megkérdezzem, mi újság. Nekik sosem volt, és a környéken sincs olyan, aki kölcsönadná egy visszahívós sms-ig.

Ők tehát sosem hívnak. Ide csak megyek, a saját időbeosztásom szerint. Mint most is.

 

Amint befordulok az utcába, a gyerekek visítva rohangálnak fel-alá az örömtől, kiabálva a nevemet.

Örülhetnék az ilyen fogadtatásnak. De már tudom, mi fog történni. Amint kiszállok az autóból, már csak a kezemet nézik.

Persze, elveszik a játékot és a ruhát is. De továbbra is ott van a szemük a táskámon, kezemen. Hogy nincs e benne valami más. Amit meg lehet enni.

 

A gyorsan olvadó, puha nyalóka, amit először a kezükbe adok, nem tart ki a házig.

 

Most három kis szatyorba raktam szét a tartós élelmiszereket, amiket kaptunk. Egyet már korábban odaadtam egy másik családnak. Egyet még tovább akartam vinni, úgyhogy a nekik szánt adaggal indulok befele.

Bent, kiöntik az ágyra a szatyor tartalmát. A két tábla csoki pillanatok alatt elfogy. A nagyobbik lány már a fodrosmetéltet bontja, és rágcsálja. Szétnézek a szobában, ételnek semmi nyoma. Kérdezem, reggeliztek e. Még nem, mondja az anyjuk. Fél egy van. Kérdezem, mit főz ebédre.

„Most csak egy kis lét.”-hangzik a válasz.

Nem bírom megkérdezni, mit takar ez. Talán egy kis rántásos levest. Talán még azt sem.

 

Kérdezem, ha adok még egy szatyor kaját, el tudja e dugni, hogy főzhessen belőle. Nem csodálkozik a kérdésen, mindketten tudjuk a kéretlen látogatókat. Buzgón bólogat, hogy igen.

 

Kikísérnek az autóig, és én odaadom. Pár napig talán elég lesz.

 

Valaki nemrég azt mondta nekem, nem szabad adni nekik semmit. Mert feneketlen hordóba hordjuk. Lehet, hogy igaza van. De ilyet csak messziről lehet kimondani. Ilyen közelségből nem megy. Nekem nem.

 


Cimkék: szegénység, éhség, gyerekek

Megosztás

8532 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Blogleírás

A blog gazdája, az fn.hu átmenetileg nem engedélyezi kommentek írását ehhez a bloghoz. Az utóbbi időben sok névtelen, gyűlölködő, érvek és gondolatok nélküli hozzászólás érkezett. Megértésüket köszönjük! Ha meg akarja osztani gondolatait a témával kapcsolatban velünk, az alábbi e-mail-címre írhatnak: nyomorszele@sanomabp.hu

Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Nyomor széle

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés