Várom az új stratégiát, a romákkal kapcsolatban. A választások után vagyunk. Megvan a vezető irányzat, és a személy. Azért túl nagy reményeim nincsenek.
Találkoztam egy új CKÖ vezetővel. Már korábban megegyeztünk,
hogy keressük majd egymást, ezen a településen még kisebb számban élnek romák,
de sokan költöztek már ide az utóbbi időben. Megalakult hát a helyi
érdekképviselet. Természetesen együtt fogunk majd dolgozni. Mert csak együtt
lehet.
Most keresett. Hogy beszámoljon
az eddigiekről. És országos összefüggésekben is elhelyezze magukat. A
kapcsolatrendszerben. A miheztartás végett.
Beszélgetünk. Arról beszél,
milyen nagy eredmény, hogy itt megalakulhattak. Mert nem volt egyszerű egy
ilyen önkormányzat mellett….Kérdezem, miért, mi volt a gond? Hát, voltak... -
hümmög sokatmondóan. Tovább érdeklődöm. A támogatás hiánya. Az volt a gond.
Az önkormányzat a többi
környékbelihez hasonlóan küzd a fennmaradásért, a csökkenő közmunka
lehetőségekkel, de fenn kell tartani az intézményeit, alig bírják. Amikor erről beszélek neki, már
nem megyünk ezen a vonalon tovább. Nem tud mondani szándékosan ellenük irányuló
támadást, csak a pénztelenséget.
Inkább én kérdezek tovább. Hogy
mit szeretnének csinálni? Mondja, hogy esélyegyenlőséget adni a romáknak. Meg
felzárkóztatni őket. Mert így nem lehet. És ebben minden segítséget megkapnak majd az új
vezetéstől. Megígérte nekik. Pénzt, paripát, fegyvert….
Most már érdekel. Hogy túl tudunk
e lépni a sztereotípiákon, vagy ennyi a terv.
Kérdezem, hogyan tennék mindezt,
mi a konkrét elképzelésük? Hát, az van, mondja, hogy nincs meg a romák esélyegyenlősége. Meg
nem kapnak segítséget a felzárkózáshoz. És most nincsen még pénz, de ha majd
lesz, akkor megkezdik a felzárkózást. Csak forszírozom. Mit tennének?
„Van egy kilenc pontból álló
programom:”-mondja, mire felderülök. Végre. Na, erről beszéljünk! Mi van benne? Az első, hogy meg kell adni az
esélyt a romáknak. Mindenhol. A második, hogy segíteni kell felzárkóztatni őket. Tovább
megint nem jutunk.
Próbálom még mindig
konkretizálni. Elmondja, hogy civil szervezetet szeretnének. A pályázatok
miatt. Az majd összedolgozna a CKÖ-vel. Hallotta, hogy ez jó. Ez segíti őket.
Azt még nem tudja hogyan, de fogja majd. Végül a családjára tereli a szót. Hogy
az anyósa le van százalékolva, és most lehet, hogy nem lesz. És ez nem jól van.
Tenni kell valamit. Igen, mondom, sokan vannak így.
Cigányok és nem cigányok egyaránt.
Mennem kell. Megbeszéljük, hogy
leülünk, és átgondoljuk a helyzetet. Megpróbáljuk a máshol már működő dolgokat
itt is.
Az alapállás már megvan. A
sztereotípiák szintjén. Csak egyoldalúan. Szó sem esik róluk, az ő teendőikről,
csak a többséggel szembeni berendezkedésről. Ez is a sztereotípiák szintjén.
Ugyanúgy, mint a többségnél. Az eleve elzárkózás. Innen indulunk. Mindig. A berendezkedés a másikkal
szemben. A védelem, a vádló hang, a másik helyzetébe bele nem gondolás. Magunk
pozicionálása az ellenséggel szemben. Mindkét oldalon naponta
megtapasztalom ezt.
Ezért várom az új stratégát.
Hazai és uniós szinten is. Hogy túl tudunk e lépni a sztereotípiákon, vagy
ezeket szajkózzuk tovább, kisebb-nagyobb indulattal, mindkét oldalon. Vagy
végre tényleg kitalálhatunk valamit.