Nincsenek könnyű helyzetben. Azok a roma értelmiségek, akik az integrációért dolgoznak. Nem csak az oktatásügyben, hanem az egészségügyi, szociális területeken. Mert kívülről kell nekik súlypontozni, véleményt alkotni, miközben belül vannak. De már nem úgy vannak belül, mint azok, akikért dolgoznak.

Régóta figyelem mit mondanak, és hogyan. Mert sokszor megkaptam már, hogy én úgysem tudom megérteni, mert „fehérként”, vagy „magyarként” ezt nem lehet. Csak ők érthetik ezt, akik maguk is cigányok.Csak ők tudhatnak megoldást mutatni. Már régóta várom ezeket az iránymutatásokat. De valahogy nem akaródznak körvonalazódni. Sőt, ahogy figyelem, egyre kuszább a kép.               De megértem őket. Nem lehet egyszerű.

Amikor először megláttam a kivetítőn, az egyik roma értelmiségi előadásában, ami útmutatást adott volna a cigányokkal való kommunikációhoz, hogy „nem szabad három mondatnál többet mondani nekik, mert nem értik meg” azt hittem elájulok. Mert akkor már nagyon kellett vigyázni a nem cigány szakembereknek a mondataikra, hiszen a felkorbácsolt indulatok gyakran rasszistává minősítették azt is, akinek ez sosem volt szándéka, sőt.

Belegondoltam, ha ezt a mondatot, én, a következő előadó mondtam volna… nem cigányként. (Bár sosem mondanék ilyet, mert ez éppolyan általánosítóan megbélyegző, mint bármelyik diszkrimináló sztereotípia.)

És emlékszem arra a roma értelmiségire is, aki mindig mondta nekem, hogy nem jól csinálom…mert nem szabad adni nekik semmit, mert csak kérnek, követelőznek…nem lehet eleget adni, úgysem változnak meg, vele is mindig ezt csinálják a rokonai, hagyni kell őket a francba…..Közben persze a magánbeszélgetéseken túl,  kifelé, tökéletesen elemezte az integráció fontosságát. Aztán amikor kevésbé korrekt volt egy dologban, és rákérdeztem, hogy gondolja ezt, az volt a válasza, hogy hát, azt azért ne felejtsem el, hogy ő is cigány…..

Aztán van a példakép típus. Aki mindig a saját, egyébként tényleg fantasztikus életét, felemelkedését elemzi, de másodjára hallva már nem hiteles a könnyekig meghatódás, a „cigányok évszázados terheit cipelem a vállamon” mondatok. Ám nem tud ezen túllépve mást mondani.

Vagy a másik típus, aki mindig az elnyomást hangsúlyozza, aki szerint csak a cigánynak lehet igaza, a többségi társadalom, az elnyomó, az esélyt meg nem teremtő mindig a hibás. Aki szerint, akinek gondja van velük, az mind rasszista, és gonosz. És nincs kompromisszum, mindegy, ha végül kiderül, hogy esetleg tényleg a cigány volt a hibás.

Fura, amikor egyszerre van jelen a családjuk, és ők. És még ráadásul a többségi társadalomból is valakik….akkor a legnehezebb nekik. A hova tartozás megélése, mutatása. Mert a szülők a másik résznél maradtak, másféle kommunikációval, stílussal, gondolatokkal, ők pedig már a többségi társadalom szabályai szerint élnek. Kényszeresen próbálják elfojtani azt, ami oda húz, elhatárolódni a mondataikkal, közben pedig ott is lenni, velük. Velük, és velünk, egyszerre, és ez nem megy.

Nemrég hallhattam egy szakembert. Azzal kezdte az előadását, hogy ő is roma. Aztán kivetítette és felolvasta azokat a magáévá tett mondatokat, amelyek a többségi társadalom sztereotípiái a cigányokról. Így, egyben, általánosítva, hogy csak a legdurvábbakból idézzek: igénytelenek a környezetükkel, alkoholisták, nem gondoskodnak megfelelően a gyerekeikről, sőt, ki is egészíti szóban, így „annyira rajta vannak már a lopáson, hogy nem lehet velük mit csinálni”.

Nem akarok én is az általánosítás hibájába esni. Nyilván nem minden roma értelmiségi ilyen. Nyilván van közöttük, aki pontosan tudja, hol a helye. De sokan, számomra, a „fehér” vagy „magyar” számára ezt a kusza képet teszik leolvashatóvá.

Nem tudom, ha cigány lennék, hogy viselkednék, hogy élném meg ezt. Azt érzem, értem, hogy nagyon nehéz helyzet. Mert közben jobbítani szándékoznak, és ugyanúgy tele vannak vívódásokkal, gondokkal, a miért és hogyan állandó kutatásával, mint mondjuk én.

De talán le lehetne választani a sztereotípiákat az ő általuk bemutatott képről is. Mert mi sokan, nem cigányok, ezért dolgozunk.  Talán akkor tisztábban láthatnánk az okokat, és a célokat is.

És talán a példákat is.