FN Blog / Nyomor széle / 226. Tehetség
Nyomtatás Betűméret
226. Tehetség 2011-09-07 22:44:29
Ezzel a hónappal beindítottuk az ösztöndíjprogramot. Bízunk benne, hogy sikerül továbbfejleszteni a kiválasztott tehetségeket.

 

Mindenki jól fogadta. Azok persze, akik érintettek, nagyobb örömmel, mint a többiek. De úgy láttam, azokat is megérintette, akik eddig kevésbé jól tanultak.

A dolog azért engem is sok mindenen elgondolkodtatott. A faluban az első öt, halmozottan hátrányos helyzetű gyerek tanulmányi eredményeit vettük alapul a kiválasztásban, másodikostól hetedikes korig. 3,8 és 4,8 közé estek. Rosszabbra számítottam. Sokkal rosszabbra.

Mert tudom, hol és hogyan élnek. Tudom, hogy otthon nincs íróasztaluk. Sem számítógépük. Nincs bent a víz, néhol az áramot is kikötötték. Tudom, hogy sosem tanulnak otthon. Hogy senki sem vonja felelősségre őket, mert nem gyakorolnak a dolgozatra. Nem izgulnak a dolgozatírás előtt a szülők a gyerekkel, és nem is dicsérik meg különösebben, ha jól sikerül. Ezt az eredményt azzal érték el, ami az iskolában „rájuk ragadt”.

Az iskola persze szívesen ápolja a tehetségeket. A tanulmányi versenyeken elért eredmények jók az iskolának, a pedagógusnak is, hisz igazolják, hogy jó munkát végez. Általában a jól szocializált gyereket választják alanyul. Mert az gyakorol, a szülő partner, neki is fontos a siker, az eredmény. Odateszi magát mindenki a sikerért. Néha elgondolkozok: vajon melyikük lehet a tehetségesebb? Az, aki megfelelő, ösztönző szülői háttérrel, otthoni pihentető környezettel, megfelelő táplálkozással fejlődik, és így, mondjuk 4,8 a tanulmányi eredménye, vagy az, aki mindezt nélkülözve, különösebb tanulás nélkül, mondjuk 4-es.

Lehet, emez jobb adottságokkal rendelkezik. De nem fogja tudni kibontakoztatni soha. Mert a másik fontos rész, a támogató környezet, vagy ha tetszik a szerencse, ami kell ahhoz, hogy kiteljesedjen, egy olyan személy, vagy személyek patronálása, akik nem engedik el, biztatják, hogy kitartása legyen, küzdjön, az nincs meg.

Ma az iskola nem feléjük fordul, ha tehetséget keres. Mert a másikkal könnyebb. Ezekért a gyerekekért meg a szakembernek is küzdeni kell.

Nemrég egy fiatal roma értelmiség nőt hallgathattunk meg, mi pedagógusok. Akinek sikerült kitörnie, és analfabéta, sokgyermekes családból nemzetközi színtéren mozgó szakemberré válnia, nagy tudással. Arról beszélt, mekkora szerencséje volt. És ha nincs, aki tartja a lelket benne, valószínű, az lett volna, amire rendeltetett. Amivé a testvérei váltak. Akik maradtak. Ott, a kis faluban. Hosszasan beszélt arról mennyire fontos volt az életében a pedagógusok odafordulása. És tudja, a tehetsége önmagában nem lett volna elég.

Azt hiszem, itt rengeteg energia pazarolódik el. Sőt, sok fordítódik rossz irányba. Ami nem épít, hanem rombol. Mint a bűnözésből élő családnál, akikkel szemben tehetetlenek vagyunk.  Akik ma már egy jogász ismeretivel pontosan tudják, meddig lehet elmenniük egy-egy ügyben. Emlékszem rájuk gyerekként is, még nem voltak 10 évesek a testvérek, amikor kiraboltak egy öregasszonyt. De már akkor pontosan tudták a büntethetőség határát. Azóta már nagykorúak lettek. Most, már felnőttként teszik ugyanezt, vállalva egymás helyett bűnöket is, ahogy a helyzet megkívánja. Színjátékukkal szemben a rendszer tehetetlen. Fásultan hagyják a szakemberek, hogy történjenek úgy a dolgok, ahogy ők akarják. És ők akarják. Továbbtermelve a bűnt, a prostitúciót, rablást, erőszakot.

Mert nem hülyék. Sőt, kifejezetten jók egy sor dologban. De már olyan úton vannak, ahol a kreativitás nem a jót termeli. És már nincs, aki meg tudja őket állítani.

Az asszonynál még lehet. Neki is kimaradtak a dolgok. A segítő kéz, a szerencse. De írni, azt megtanult. És most füzetet kér, írószert. Mert regényt akar írni. Mert érzi, van mondanivalója. - Kemény dolgok lesznek ám benne.- mondja elmélázva saját sorsán, nyomorult életén. Maradt benne valami, kibontani való tehetség, ami nem hagyja nyugodni, és amihez talán most találta meg a segítő kezet. Most, felnőttként, szegénységben, szakképzetlenül, munkanélküliként, három gyerekkel. De talán még most sem késő.


Cimkék: tehetség, szerencse, mélyszegénység

Megosztás

6002 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Blogleírás

A blog gazdája, az fn.hu átmenetileg nem engedélyezi kommentek írását ehhez a bloghoz. Az utóbbi időben sok névtelen, gyűlölködő, érvek és gondolatok nélküli hozzászólás érkezett. Megértésüket köszönjük! Ha meg akarja osztani gondolatait a témával kapcsolatban velünk, az alábbi e-mail-címre írhatnak: nyomorszele@sanomabp.hu

Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Nyomor széle

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés