Most ezzel van tele a média. Mintha most fedezték volna fel. És most azt kommunikálja minden, hogy a rendőri beavatkozás hatására majd megszűnik.

Én nem értem. Jó, a média talán nem tudta. De a helyi hivataloknak, rendőröknek tudnia kellett, hisz mindenki tudja ezekben a kisebb lakosszámú falvakban, ki adja a kamatos pénzt, melyik boltból lehet elhozni árut „felírásra” is, ki üzemeltet illegális háziboltot otthon. Jó kis árréssel persze. Mert itt mindenki tud mindent.

Most meg mindenki úgy csinál, mintha a dolog most jelent volna meg először, mintha most tudná meg az egész rendszer. Mintha nem tudta, nem látta volna a rendőrség is, hogy szedték el évek óta a posta, vagy a hivatal előtt a pénzét annak, aki épp akkor vette fel a segélyt. Mintha nem lettek volna bejelentések, amelyeknél mindenki tudta a feljelentés másnapi visszavonásának okát, mégsem ment utána senki…mert ugye a szabályzat szerint csak az után kell menni, aminek hivatalos útja van…..Tudta a családsegítő is, de hát ez nem az ő dolga....a polgármester, a hivatal is...de lépjen a rendőrség....a polgárőrség is, akiknek működését tábla hirdeti a települések szélén (bár a személyek néhol egybeestek az uzsorásokéval).

De most a rendőrség lép. Ami persze jó. Mert tűrhetetlen volt már évek óta az a réteg, akiktől mindenki rettegett, akik már hálózattá fejlesztették magukat, és meggazdagodva mások nyomorúságán egyre pofátlanabbul és nyíltabban tették azt, amit. Ennek csakugyan véget kell vetni.

De kérdés, hogy az okok átgondolásra kerülnek e? Hogy miért van embereknek ma kamatos pénzre szüksége, és arra, hogy „felírva” hozzanak el kenyeret, tejet a „boltokból”…hitelbe…Mert ezt senki sem jószántából, vagy hanyagságból teszi…Hanem mert a kényszer ráviszi. Mert enni kell. Mert a gyerek éhes. És követeli a kenyeret.

A kis faluban pl. egy bolt van. Nem magánvállalkozóé, hanem egy nagyobb hálózaté. De a központ messze van. A kisbolt meg olyan helyen, ahol sok a nélkülöző, és ritka az ellenőrzés. Ez pedig átírja a működtetés szabályait. Annak az erkölcsi rendszerét is, aki a boltban árul. Fél napot van nyitva csak. Elég egy eladó. Még egy tényező, ami a szabályoktól távolabb lök.

A kisboltban nincsenek látható módon felárazva a termékek. Ha úgy teszik „szabadáras”. És jóval drágább, mint a szomszéd település boltjaiban. Ráadásul naponta más. Az árak pedig nem lefele mutatnak. A kiskirálykodás egyik vonása a minőség romlása is. Az „ezeknek jó ez is” , vagy „örüljenek, hogy kapják” gondolata mentén sokszor van romlott, penészes kenyér, tejföl, joghurt, lejárt szavatosságú holmi. És mellette kerül olyan is, amit nem is forgalmaz a bolt, mert lehet venni pl. cementet is (még ha összeállt is, használhatatlan, itt még ez is eladható, mert a vevő nem juthat hozzá másképp).

Mellette vannak még mások is a faluban, akik kereskedelemből próbálnak némi jövedelemre szert tenni. Csak úgy, feketén, otthonról árulnak, persze jóval drágábban, de legalább nem romlott dolgokat. Mivel kocsival rendelkeznek, gyakorlatilag mindent be tudnak szerezni, természetesen jó pénzért. És megy itt is felírásra, majd hónap elején rendezik, amikor megjön a családi. És muszáj rendezni, mert legközelebb nem kapnak. Így az adósság, fokozatosan növekedve görgetődik, vége nincs soha, hisz nincs lehetőség munkára, nagyobb jövedelemre. A napszám, ha van (feketén persze) épp csak arra futja, hogy egy-egy napra ne kelljen hozomra vásárolni. A lakosság nagyobb része az, aki kér, nagyságrendileg kisebb része az, aki elad, de eleinte ők is csak a megélhetésüket egészítik ki ezzel, ami aztán lassan felkúszik a kiskirálykodás érzéséig, ahol már ott az erőszak is.

Komoly hálózat ez, amit szerintem nem tudnak megszüntetni, sosem, legfeljebb a legdurvábbakat visszaszorítani, de a jelenség marad, mert a probléma is marad, megoldatlanul.

Az asszonyokkal tanácskozunk az utcán erről a kérdésről. Hogy mit lehetne tenni. Mesélem, egy bolthálózatnak van olyan szolgáltatása is, aminek a keretében egy busz jár ezekbe a kis falvakba, afféle mozgó boltként, és sokkal olcsóbban adja az élelmiszert a lakosoknak.

-Igen, mondja az egyikük- ez jó lenne. De nem az itt a legfontosabb, hogy olcsóbban adja e, jó az is fontos, hanem az, hogy adja e „felírásra”? Amikor a hónap második felében már nincs pénzünk. Adnak e erről a buszról hitelbe? Mert nekünk kell az ilyen bolt, ami itt van, még ha drágább is.  Mert mi máshonnan nem tudunk elhozni úgy semmit, hogy majd családikor rendezzük.  Érti? Mert itt már ilyenkor senkinek sincs….még kenyérre sem. És nem ad senki, csak ők. Érti, ugye?

Hogyne érteném. Mi pontosan értjük egymást. A hatgyermekes, írni-olvasni alig tudó cigányasszony, aki a saját bőrén tapasztal meg mindent, még én, aki próbálom megérteni ezt az egész őrületet. De egyelőre csak mi értjük egymást. 

Mert lehet látványos programot hirdetni az uzsora és a boltocskázás ellen. Lehet eredményeket felmutatni, egy-egy rendőri akcióval. De félek, ez csak ideig-óráig tűnik eredménynek. Mert az okok megmaradnak. És nagyon nyomósak lesznek, főleg, mint amikor ez a beszélgetés is elhangzott. A hónap utolsó napján.