Most ezzel van tele a média. Mintha most fedezték volna fel. És most azt kommunikálja minden, hogy a rendőri beavatkozás hatására majd megszűnik.

Én nem értem. Jó, a média talán nem tudta. De a helyi hivataloknak,
rendőröknek tudnia kellett, hisz mindenki tudja ezekben a kisebb lakosszámú
falvakban, ki adja a kamatos pénzt, melyik boltból lehet elhozni árut
„felírásra” is, ki üzemeltet illegális háziboltot otthon. Jó kis árréssel
persze. Mert itt mindenki tud mindent.
Most meg mindenki úgy csinál,
mintha a dolog most jelent volna meg először, mintha most tudná meg az egész
rendszer. Mintha nem tudta, nem látta volna a rendőrség is, hogy szedték el évek
óta a posta, vagy a hivatal előtt a pénzét annak, aki épp akkor vette fel a
segélyt. Mintha nem lettek volna bejelentések, amelyeknél mindenki tudta a
feljelentés másnapi visszavonásának okát, mégsem ment utána senki…mert ugye a
szabályzat szerint csak az után kell menni, aminek hivatalos útja van…..Tudta a családsegítő is, de hát ez nem az ő dolga....a polgármester, a hivatal is...de lépjen a rendőrség....a polgárőrség is, akiknek működését tábla hirdeti a települések szélén (bár a személyek néhol egybeestek az uzsorásokéval).
De most a rendőrség lép. Ami persze jó.
Mert tűrhetetlen volt már évek óta az a réteg, akiktől mindenki rettegett, akik
már hálózattá fejlesztették magukat, és meggazdagodva mások nyomorúságán egyre
pofátlanabbul és nyíltabban tették azt, amit. Ennek csakugyan véget kell
vetni.
De kérdés, hogy az okok
átgondolásra kerülnek e? Hogy miért van embereknek ma kamatos pénzre szüksége,
és arra, hogy „felírva” hozzanak el kenyeret, tejet a „boltokból”…hitelbe…Mert
ezt senki sem jószántából, vagy hanyagságból teszi…Hanem mert a kényszer
ráviszi. Mert enni kell. Mert a gyerek éhes. És követeli a kenyeret.
A kis faluban pl. egy bolt van.
Nem magánvállalkozóé, hanem egy nagyobb hálózaté. De a központ messze van. A
kisbolt meg olyan helyen, ahol sok a nélkülöző, és ritka az ellenőrzés. Ez
pedig átírja a működtetés szabályait. Annak az erkölcsi rendszerét is, aki a
boltban árul. Fél napot van nyitva csak. Elég egy eladó. Még egy tényező, ami a
szabályoktól távolabb lök.
A kisboltban nincsenek látható
módon felárazva a termékek. Ha úgy teszik „szabadáras”. És jóval drágább, mint
a szomszéd település boltjaiban. Ráadásul naponta más. Az árak pedig nem lefele
mutatnak. A kiskirálykodás egyik vonása a minőség romlása is. Az „ezeknek jó ez
is” , vagy „örüljenek, hogy kapják” gondolata mentén sokszor van romlott,
penészes kenyér, tejföl, joghurt, lejárt szavatosságú holmi. És mellette kerül
olyan is, amit nem is forgalmaz a bolt, mert lehet venni pl. cementet is (még
ha összeállt is, használhatatlan, itt még ez is eladható, mert a vevő nem
juthat hozzá másképp).
Mellette vannak még mások is a
faluban, akik kereskedelemből próbálnak némi jövedelemre szert tenni. Csak úgy,
feketén, otthonról árulnak, persze jóval drágábban, de legalább nem romlott dolgokat.
Mivel kocsival rendelkeznek, gyakorlatilag mindent be tudnak szerezni, természetesen
jó pénzért. És megy itt is felírásra, majd hónap elején rendezik, amikor megjön
a családi. És muszáj rendezni, mert legközelebb nem kapnak. Így az adósság, fokozatosan
növekedve görgetődik, vége nincs soha, hisz nincs lehetőség munkára, nagyobb
jövedelemre. A napszám, ha van (feketén persze) épp csak arra futja, hogy
egy-egy napra ne kelljen hozomra vásárolni. A lakosság nagyobb része az, aki
kér, nagyságrendileg kisebb része az, aki elad, de eleinte ők is csak a
megélhetésüket egészítik ki ezzel, ami aztán lassan felkúszik a
kiskirálykodás érzéséig, ahol már ott az erőszak is.
Komoly hálózat ez, amit szerintem nem tudnak megszüntetni, sosem, legfeljebb a legdurvábbakat
visszaszorítani, de a jelenség marad, mert a probléma is marad, megoldatlanul.
Az asszonyokkal tanácskozunk az
utcán erről a kérdésről. Hogy mit lehetne tenni. Mesélem, egy bolthálózatnak
van olyan szolgáltatása is, aminek a keretében egy busz jár ezekbe a kis
falvakba, afféle mozgó boltként, és sokkal olcsóbban adja az élelmiszert a
lakosoknak.
-Igen, mondja az egyikük- ez jó
lenne. De nem az itt a legfontosabb, hogy olcsóbban adja e, jó az is fontos,
hanem az, hogy adja e „felírásra”? Amikor a hónap második felében már nincs
pénzünk. Adnak e erről a buszról hitelbe? Mert nekünk kell az ilyen bolt, ami
itt van, még ha drágább is. Mert mi
máshonnan nem tudunk elhozni úgy semmit, hogy majd családikor rendezzük. Érti? Mert itt már ilyenkor senkinek
sincs….még kenyérre sem. És nem ad senki, csak ők. Érti, ugye?
Hogyne érteném. Mi pontosan
értjük egymást. A hatgyermekes, írni-olvasni alig tudó cigányasszony, aki a saját bőrén tapasztal meg mindent, még én, aki próbálom megérteni ezt az egész őrületet. De egyelőre csak mi értjük egymást.
Mert lehet látványos programot
hirdetni az uzsora és a boltocskázás ellen. Lehet eredményeket felmutatni,
egy-egy rendőri akcióval. De félek, ez csak ideig-óráig tűnik eredménynek. Mert
az okok megmaradnak. És nagyon nyomósak lesznek, főleg, mint amikor ez a
beszélgetés is elhangzott. A hónap utolsó napján.