FN Blog / Nyomor széle / 241. Hallottaink
Nyomtatás Betűméret
241. Hallottaink 2011-10-30 11:49:45
Ilyenkor mindenfele megtelnek a temetők. Mindenki igyekszik elmenni a halottai sírjához, hogy emlékezzen rájuk.


Ők is. Akiknek kevés van mindenből. Nekik is fontos. A megállapíthatatlan korú öregnek, akinél a villany és kályha nélküli szobában, a leomló vakolatú falon, egy jókora szögön már két hete ott lógott a kis művirág koszorú. Akkor vette meg, mikor megkapta a 4 500 forintját. Sok rossz döntés miatt most ennyiből kellene megélnie. De nem panaszkodik. Abszurd,  nehezen feledhető kép, ahogy a tőlünk kapott világítóan fehér adidas focis pólóban áll velem szemben ebben a nyomorult kamrában, és mesél.

Az asszony is, akiknél még szintén nincsen kályha, pedig kisgyerekek is vannak, ő is mondja: - Én is megveszem a koszorút. Ha kenyeret nem tudok venni, akkor is. Mert a tisztességet meg kell adni a halottaknak.

Hát megadják. Mennek, rendbe tenni a sírokat még azok is, akiknél a ház körül még nem megy a rendrakás. Azok is, akiknél még a házban sem.

A halottak napját családi ügyként kezeljük. Nem is kapcsolódunk be sehol. Csak két családnál. Ahol gyerek halt meg. Akiknek a halálát közösen éltük meg a családokkal.

Megint ki vannak számolva a perceim, ebbe a napba még sok mindennek kell beleférni, üzenek hát, hogy mikor érkezek, jöjjenek ki velem a sírokhoz, a falu szélén, a temetőnél találkozzunk. Ott vannak, ott várnak.

Az egyik gyermek betegségben halt meg. Hosszú szenvedése megviselt mindenkit. A legidősebb fiú volt a gyerekek között. A család erőn felül próbált ott lenni, úgy tenni, hogy a legjobb legyen. A halálos betegség ellen azonban semmi sem volt elég. Pláne nem onnan, ahol minden kevés. Ahol csak az eszelősségig fokozódó ragaszkodásból van elég. Végül más nem maradt, csak a mások számára pazarlónak tűnő sírkőkészítés, az egy éves évfordulóra, fényképpel, vázákkal, márványból, hogy legalább ebben méltó emléke maradjon. Az asszony idegei azóta sincsenek rendben. A férfi próbálja eltartani és egyben tartani a családot, visszaszerezni az anyagi alapokat az életükhöz, ami sosem fog sikerülni. Mert analfabétaként, egy ilyen kis faluban nem számíthat másra, csak a csodára. Az meg errefelé nem nagyon szokott beköszönni.

A másik kis halottunk véletlen baleset áldozata lett. Még nincs egy éve, hogy eltemettük. A feldolgozhatatlan, érthetetlen tragédiára máig sem tud senki magyarázatot. A tíz éves, mindig mosolygó kisfiú már nincs velünk. A sírkövet majd az évfordulóra tervezik a szülők, egyelőre még a temetés költségit fizetik vissza. A koszorúk művirágait sorban a földbe tűzködték, hogy addig is szép legyen. A fejfán furcsa szokás szerint karóra, karláncok, nyakláncok vékony füzérei lógnak. Senki nem nyúl hozzá. Még a legnagyobb szegénységben sem. Pedig színre látszik, nem mind értéktelen bizsu.

Állunk a két családdal a síroknál, összekapaszkodva. Mécsest gyújtunk, és emlékezünk.

A gyerekekre, akik miatt dolgozunk mindannyian. Mert azt akarjuk, hogy nekik jobb legyen.

Értük is dolgoztunk, ezért a kettőért, akiknek a sors másképp rendezte a jövőjét. A sors, mondom, de tudom, ebben a nyomorúság keze is benne volt.

Szeretném, ha nem lennének többen, akiknek a sírjánál mécsest gyújtunk. Ha a tragédiák helyett örömök lennének. Mert az nem normális dolog, hogy gyerekeket temetünk.

Most, ott, ahogy a sírok mellett álltunk, még jobban éreztük: menni kell, vigyázni rájuk, csinálni tovább, nem feladni, hogy normális életfeltételek között, testi-lelki egészségben nőhessenek fel. Mindannyian.


Cimkék: kegyelet, szegénység, halottak napja

Megosztás

5936 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Blogleírás

A blog gazdája, az fn.hu átmenetileg nem engedélyezi kommentek írását ehhez a bloghoz. Az utóbbi időben sok névtelen, gyűlölködő, érvek és gondolatok nélküli hozzászólás érkezett. Megértésüket köszönjük! Ha meg akarja osztani gondolatait a témával kapcsolatban velünk, az alábbi e-mail-címre írhatnak: nyomorszele@sanomabp.hu

Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Nyomor széle

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés